Honnan......?

Nem tudom meddig lehettem eszméletlen,de néha hangokra lettem figyelmes. Próbáltam felnyitni a szemem, de út érzem , mintha ólomgolyók nehezednének a szememre.
-Mikor ébred fel?
-Nem tudhatni, a nyugtatók hatása alatt van, azonban nem tudjuk nélkülük mikor ébredne fel.
Rólam beszélnek, szóval ők sem tudják, hogy hallom őket.
-Mit akar vele csinálni??
-Még nem döntöttem el. Rajta is függ. Ha betartja a szabályokat maradhat.
-És ha nem akar maradni? -felismertem Bry hangját.
-Nincs más választása...Illetve van, de szerintem azt senki sem választaná.
-Meg akarja ölni ?
-Elmondunk neki mindent, ha tiszteletben tart mindent, maradhat.
Nem szólt senki semmit, közben azon gondolkodtam miért magázta őt. Bry és Nath tegezték egymást, és nem riadtak vissza az egymás szidásától sem. Vele viszont máshogy beszélt. Mintha félne tőle, félelem és tisztelet sugárzott a hangjából.
Nem tudtam tovább gondolkodni, mert újra magába rántott a sötétség.
.
.
.
.
.
Egy szürke szobában ébredtem. Hirtelen fogalmam sem volt hol vagyok és hogy kerültem ide.
Felültem, körbenéztem. Az egyetlen fényforrás a szoba közepén függő lámpa.
Meg kell szöknöm. Nem maradhatok itt.
Felkeltem és indultam volna az ajtó felé, mikor hangok szűrődtek be rajta.
-Ma keltik fel? -Nath , felismertem.
-Igen. Mit gondolsz, be fog tudni illeszkedni ?
-Hát, ha úgy fogja csavarni a dolgokat , mint amikor velünk beszélt, még a szökést is meg fogja tudni kísérelni. - Ez tetszett .
-Ezért kell odafigyelnünk  rá! ... Mellesleg, nem mindenki olyan marha, mint te.-Bry már megint Nath-t szidta.
-Héé!! - röhögte el magát Nath és szerintem behúzott neki egyet mert egy jajdulás volt a válasz.
Gyorsan visszamásztam az ágyamba. Nem akartam, hogy tudják felébredtem magamtól is. Lehunytam a szemem és imádkoztam, ne vegyenek semmi furcsát észre.
-Még nincs magánál. -jöttek közelebb
-Nemsokára szembesül mindennel. Emlékszel, mikor mi idekerültünk kis pancserok voltunk.
-Egyes számban beszélj!
-Jójó, de te sem voltál valami húénvagyokanagymenő.
-Hagyjál már békén.- Lehet testvérek. Annyiszor szívatják egymást, de nem sértődnek meg semmin sem.
Bízhatnák bennük ? Pedig, ha mindenképpen szökni akarok, szükségem lesz szövetségesekre.
Lépteket hallottam, így nem tudtam kideríteni, mellettem állnának-e.
-Főnök!- mondták egyszerre.
-Menjetek ki!
Nem telt sok időbe, mire a leheletét az arcomon éreztem. Ez meg mit akar?!
Rosszabbnál, rosszabb forgatókönyvek kezdtek leperegni előttem. Nem hittem, hogy így fog elérni a vég,úgy, hogy azt tettetem közben, hogy eszméletlen vagyok.
Bár........, ha jobban belegondolok, nem is annyira hátrány számomra, leleplezetlen éberségem. Ha bántani akar, simán a meglepetés erejével le tudok rá sújtani. Talán, még a szökésre is lesz lehetőségem.
-Tudom a kis titkod.....- suttogta a fülembe..... Nem értettem miről beszél. Mit titkolok én ?
Lassan végigsimított az arcomon, le a nyakam hajlatán keresztül  már a kulcscsontomnál járt , amikor kipattant a szemem. Sunyin mosolyogva tartotta velem a szemkontaktust.
-Mióta vagy ébren ?- hangja kimért volt és érzelemmentes.
Nyeltem egy nagyot és próbáltam rendbe hozni egyenletlen légzésemet.
Ő meg honnan tudja, hogy felébredtem ?



Sziasztok!:)
Örülnék egy kis visszajelzésnek,hogy nem csak magamnak írok:/
Köszi:)

Hagynak meghalni ?

Nem tudtam mennyi ideig gyalogoltunk, azt sem, hogy merre , de egy váratlan pillanatban valami dörrenés hallatszott a hátunk mögül. Mind a ketten hátrafordultak és ennek az lett a végkifejlete, hogy én pedig a földön landoltam. Nyögtem egyet, amikor a gyökerek maradandó nyomokat hagytak az egyik vállamon.

-Mennyien lehetnek ?

-10 ?

-Te menj balról, én pedig jobbról. Talán el tudjuk intézni őket.

-Túl sok ez nekünk Bry.

-Fedezékbe.-kiáltotta, a most már nevéről ismert személy.

Hatalmas robbanás volt nem messze tőlünk. A ricsaj, amivel a támadóink közeledtek, már nem is hallatszott olyan távolinak. EL kell innen mennünk, különben ezzel a kér tökkelütöttel fogom meghalni.

-Héé! -kalimpáltam a kezemmel. - Nem kéne lelépnünk?

-Ki mondta , hogy téged is viszünk?

-Nem hagyhattok itt.

-Miért nem ?

-Tudom egyikőtök nevét. Szerintem, azok akik lőnek ránk szívesen meghallgatnák, mit is tudok rólatok.

-Tuod, ők előbb lőnének fejbe, mintsem meghallgatnák egy olyan ember történetét, akit velünk láttak.

Jogos. Nem volt több érvem, nem tudtam mivel megfenyegetni őket.

-Legalább vegyétek le a kendőt. - támadt egy ötletem

Nem mozdultak, közben még közelebbről lehetett hallani a fegyverek dörgését. Szó nélkül, mögém lépett az egyik és levette a kendőt. Megdörzsöltem a szemem, de a sok portól és piszoktól csak rosszabb lett.

Felpillantottam és mind a ketten engem néztek. Be kell, hogy valljam, másra számítottam. Két koszos, csúnya , faragatlan férfira számítottam, ehelyett két magas, jól öltözött , jóképű pasi fürkészte az arcomat. Mielőtt még megfeledkeztem a tervemről, megszólaltam.

-Most, hogy már láttalak is titeket, be tudlak nekik azonosítani.

-És honnan tudod, hogy nem ismernek minket?- szólt vissza gúnyosan Bry.

-De,hisz nem ismernek minket. -sandított rá a másik.

Nem tudtam nem nevetni Bry arckifejezése láttán.

-Hogy miért ver engem a sors veled ? -emelte égnek a szemét

-Most célzol valamire ?-háborodott fel a sértett

-Csak arra, hogy éppen most próbálja menteni magát, te pedig 100%-osan a segítségére vagy.

Mielőtt még itt összevesznek nekem és a tényleges megmenekülésem fuccsba menne, közéjük léptem.

-Álljatok le ! El kell mennünk innen, utána úgy össze veszhettek, ahogy csak akartok.

Egyik sem szólt semmit, csak elindultak előre. Már lehetett látni a katonákat, amint minket üldözőbe vettek. Nem nagyon bírtam az iramot tartani velük, de nem maradhattam le. Most már nem. Bár ha ott maradtam volna, valószínű, nekik lett volna igazuk. Nem kérdeztek volna semmit,megölhettek volna, vagy ami rosszabb lenne elhurcolnak és soha többé nem láthatnám a családomat. Ha jobban végiggondolom, az utolsó lehetőség a mostani választásomban is benne van. Ki tudja, merre tartunk? Kik lesznek ott ? Mennyien ? Nem-e fognak bántani vagy megölni ?

Ezek a kérdések forogtak a fejemben, amikor valaki üvöltött nekem. Nem értettem mi az, de a következő pillanatban egy éles szúrást éreztem a jobb combomban.

Lenéztem és rájöttem mi lett.

Meglőttek.

Elkapták a karomat és az ő segítségükkel tudtam eljutni egy földalatti bejárathoz.

-Nyisd ki! Nem bírja sokáig.

-Sietek.

Meleget éreztem, nem tudtam megkülönböztetni, most valóban egyre melegebb van vagy csak a golyó hatása. Szerencsére Bry erősen tartott, mert a lábaim felmondták a szolgálatot. Egyre sötétebb lett és tudtam lassan el fogok ájulni.

-Nath ! Siess! Mindjárt itt vannak !

-Kész.

Még láttam, hogy megfordult és ijedten nézett rám, de a többi már nem jutott el az agyamig.


Sziasztok!:)
Köszönöm a komikat!:) Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket, és remélem ez is el fogja:)

Az erdő lakói

Reggel nyugtalanul ébredtem, ami rám nem vall. Még csak a nap első sugarai világították meg az ablakom, én már úgy éreztem, mintha egy vödör hideg vizet az arcomba öntöttek volna.
Kimentem a konyhába, hátha valakit kint találok, de ahogy gondoltam, mindenki aludt. úgy döntöttem körbenézek a közeli erdőben. Nem sokszor voltam ott, aki lehet messziről elkerüli, nem csak az alapvető félelem miatt, hanem a benne portyázó ,,fosztogatók´´ miatt is.
Ebben a pillanatban nem nagyon érdekelt, esetleg találkozhatok is velük. Nem féltem tőlük...nem féltem...vagyis inkább ezt próbáltam elhitetni magammal és a környezetemben élő emberekkel,hogy nem élek semmitől/senkitől.
Nem telt el sok idő, már az erdő szélén álltam. Vettem egy mély lélegzetet és elindultam.
Ekkor még nem is sejtettem, hogy nem csak egy sétára indultam el ezen a reggelen.
Az erdő a lehető legcsodálatosabb hely volt amit valaha láttam, így korai pompájában. A csiripelő madarak, a napsugarak, ahogy bevilágítják egyes dolgokat, másokra pedig árnyékot vetnek. Valahogy így van az élettel is. Valakire ragyog a nap, valaki egy fénysugárt sem érdemel egész élete során.

Egyre beljebb jutottam, annál inkább kezdtem megérteni , miért is nem jönnek ide az emberek.
A madárcsicsergés helyett a szél süvített, a kezdeti világosság helyett a komor szürkeség kebelezett körül.
Hirtelen neszt hallottam a hátam mögül, azonban mire megpördültem nem láttam ott senkit.
Ki arattam jutni, de nem figyeltem merről jöttem. A szemem apró jelek után kutakodott, merről is jöhettem, de semmi nyomot nem hagytam magam után.Nem volt semmi ötletem, így elindultam jobbra. Egyfolytában az az érzés fojtogatott, mintha valaki figyelne. A városban, nem is csodálkoztam volna rajta, ha valami kém figyelemmel követte volna tetteim, tekintetbe véve azt,hogy tegnap szembeszegültem pár nemessel.
De ez nem a város. Itt nincsenek kémek, legfeljebb banditák. Az, hogy melyik a jobb ?...Hát magam sem tudom.
A gallyak hangos reccsenéssel törtek össze alattam, én pedig nem láttam mást, csak zuhantam a sötét mélybe. Azt hittem, ez után nem jöhet rosszabb. A fejem sajgott, horzsolások ezrei voltak jelen a testem minden szegletén, és ha ez nem lett volna elég, még a bokám is kificamodott. Hangos szitkolózásba kezdtem, azonban fentről is hangok szűrődtek le.
-Egy láány?  - hallottam meg az egy hangot.
-Az erdő széle óta követem. Nem jelent veszélyt, ostobának néz ki.
Ostoba????:!! Csak kerüljek ki innen. úgy megmondom a magamét ennek a két .... két minek is ? Azt se tudtam kik ők.
-Fel kellene hoznunk.
-Legalább lesz ki szórakoztassa Matt-et este.- röhögte el magát. A torkom  összeszorult, a gyomrom ping pong labda nagyságának megfelelő méretre zsugorodott össze egy szemvillanás alatt.
Szórakoztatni valakit? Valahogy sejtettem, hogy nem sima vicceket kellene mesélnem valakinek.
Földdarabkák hullottak a fejem tetejére, gondolom valahogy próbálnak kiszabadítani.
Felhúztam a lábaimat a mellkasom elé és vártam mi fog történni.
-Itt van. - kiáltotta
-Mégis hol lenne, te féleszű ?
-Igaz..-kicsit el kellett gondolkoznia mielőtt válaszolt. Ezt nem lesz nehéz átverni.
-Menj és hozd fel ! Vissza kell érnünk dél előtt.
A családom már biztosan aggódott miattam, nem tudják hol vagyok és ilyen hosszú ideig nem szokásom csak így kimaradni. Egyre közelebb és közelebb került a férfi, mígnem a lába földet nem ért. Nem néztem rá, próbáltam minél messzebb elhúzódni tőle.
-Na gyere kicsinyem. -Vigyorgott rám és felkapott a vállára. Ahogy tudtam kapálóztam, nem akartam egykönnyen feladni. Inkább rohadok meg ebben a lyukban, minthogy valakinek a játékszere legyek. Főleg ilyen fajta embereké nem.
Úgy látszik az erőm bőven kevésnek bizonyult az övével szemben.
-Na lássuk, mit fogtunk! - jött közelebb az egyik. Elfordítottam a fejem , de mint már említettem, sokkal erősebbek voltak nálam.
-Nem rossz ...-morfondírozott el - Talán megfelel, lehet egy 3-as.
Talán ??! Ez most engem pontoz vagy mi? Mi az a 3-as???
Nem volt időm tovább ezen gondolkodni, mert egy kendővel vagyis remélem , hogy kendő volt ) eltakarták a szemem, és elindultunk.


Elindultunk egy helyre, amit azt sem tudtam hol van, de jobban aggasztott az a tény, hogy elképzelni se mertem, mi vár rám.






                                                           Sziasztok!:)
Kérlek, ha tetszett, akkor valami nyomot is hagyhatnátok az oldalon:)
Jöhet hideg , meleg:)

Valami megváltozik

Hit , remény , szabadság ...
E három dolog ami a mi világunkban nem létezik. A világunk megváltozott , mióta kitört a Cruel War.
Családok hullottak szét , emberek haltak meg feleslegesen.... és mi maradt ?!
Félelem
Mindenki retteg , a bizalom már múló emlékként tovaszállt a világból . Mindenki azt hinné nincs remény. Talán igazuk is van.  Talán .. De mi van akkor, ha mégis van valami megoldás?
Képesek lennének az emberek a saját igazukért, nem , a saját életükért kiállni és harcolni ? Meglátjuk mit hoz a sors ...

-Ne tedd ezt! - suttogta anyu minél elszántabban
-Láttad mit tettek Lillyvel.
-Faith tiszta őrült vagy , ha azt hiszed sikerülni fog.
-Anya , most az egyszer bízhatnál bennem .  Kérlek!
Nem értettem , miért törődik bele, hogy egy csapat puccosan kinéző férfi elvegye a kishúgom ellopott játékát.
-Tudom, feltétel nélkül hiszel egy olyan világban , amiben mindenki egyenlő és nincsenek rossz emberel , de Fae! - rázott meg - Ez nem az a világ.
-Lehetne az .-dünnyögtem az orrom alatt
-Sok minden lehetne... -nézett rám szomorúan
Egy percre el is feledkeztem a valós célomról. Meg kellett várnom, amíg kijönnek a romkocsmából és valahogy vissza kell szereznem Lill kedvenc alvótársát.
Kb 50 percet kellett a fagyos, sáros utcasarkon töltenem , amíg végre meg nem láttam a társaságot kijönni. A kijönni talán túlságosan józanságra utaló szó lenne , ezek inkább kipottyantak a kocsma ajtaján. Nem voltam benne biztos, hogy jó dolgot csinálok, azt se tudtam , ha rosszul sikerülnének a dolgok nem-e egy cellában töltöm majd az éjszakát a vár pincéjének patkányainak társaságában.
Mély levegőt vettem és elindultam utánuk.Sietnem kellett , mert az ellenkező irányba ,,mentek´´.
-Héé ! Elnézést!Öhhmm... - Hogy hol tartózkodik az én bátorságom ilyenkor ? Hát arra ebben a pillanatban én is kíváncsi lennék , mert az biztos , nagy pácban hagyott. - a kishúgom macija maguknál van. Szeretném visszakérni!
Próbáltam biztosnak mutatni magam , bár már az látta a társadalmi különbséget köztünk, aki csak egy pillantást vetett felénk.
Lealacsonyító pillantásokat kaptam válaszul, míg  az egyik meg nem szólalt.
-Hord el magad! Nem adakozunk...- bár a másik mondatot már csak artikulálva mondta , megértettem, azt hiszik kuruzsló vagyok.
-A macit kérem! - nem hátráltam meg pár csúnya szótól.
-Halljátok srácok ?! Kéri  ... ! -közelebb lépett hozzám a legjózanabb - Hogy merészelsz akár megszólítani te ... te alja népe?! A macidat kéred ? Nem tudsz nélküle elaludni ??
Gúnyos szavaira több ember felénk fordult.
-Adják vissza.
-Valahol a ott megtalálod ahol a te helyed is van , a sárban a sikátor mélyén. - elég közel volt már hozzám , éreztem a belőle áradó ital szagát.

Sarkon fordultam és bevetettem magam a körénk gyűlt tömegbe.
Sokat kellett kutatnom, azért , hogy végre ráleljek egy a kis mackóra. A szívem összeszorult, amint megláttam a csupa sár, por és latyakkal borított félkarú állatot.
Felemeltem és elindultam haza. A házunk nem volt valami nagy, sőt kicsinek is alig nevezhető odúban laktunk. A hozzánk hasonlóak már megszokták a megalázottság maró érzését, de nekem ebből elegem lett. Nem akartam senki lenéző pillantásának célpontja lenni, amitől még a föld alá is elbújt volna az ember, csak elkerülje azt. Kell lennie valami megoldásnak.
Ezekkel a gondolatokkal nyitottam be szerény otthonunkba.
-Faith!!!!-üvöltötte húgom nyakamba ugorva.
-Lilly.-kacagtam el magam.
-Azt hittem nem térsz vissza.
-Nem kellett sok ahhoz, hogy ne tudjon visszatérni.
Apám lépett be a szobába. Szigorú tekintete találkozott az enyémmel.
-Lilly menj játszani! -parancsolt rá és tudtam , most megkapom a magamét.
Lill kiballagott a mackóval a mellkasán és becsukta maga mögött az ajtót. Tudta mi fog következni, hisz nem ez az első alkalom a viselkedésem miatt való veszekedésre.
-MÉGIS MIT KÉPZELTÉL ? Veszélybe sodrod az egész családot. Nem tehetsz azt amit kedved tartja, fogd már fel!
-Jól csináltam és mindenkinek ki kellene állnia az igazáért és nem szabadna, hogy elnyomjanak minket. Mi nem is számítunk ?
-Nem , nekik már nem számítunk. Ők mások Faye !
-Miben lennének mások , apa ?
-Csak.... mások.
Elgondolkozott a válaszon , és ő sem tudta ezt megválaszolni. Bár tudnám , miért nincs egyenlőség.
Nem szóltam semmit, kikerültem és elmentem az ágyamba lefeküdni.


Valami megváltozott bennem, valami, ami gyökerestül megpecsételi a sorsom.